Következő 10 cikk

Előző 10 cikk

TARTALOM	Saver	2016.07.05. 12:56
A lány hagyományos zenét tanul míg a fiú a modern zene híve. A fiú arra a főiskolára jár amiről a lány még csak álmodik. Az össze tűzés kettőjük között folyamatos amíg egy fogadás megnem változtatja a kapcsolatutukat. Egyikőjük szolgálni kezdi a másikat. Vajon mi fog kisülni ebből?  By.: Ramóna x Saver

William Brown	Ramóna	2016.07.05. 14:14
Kint áltam a színpadon és hallgattam a gyakorlatvezetőm szídását. Igazából nem is értettem mi volt a baja annyira szartam az egészre. Elbyomtam egy ásitást, majd helyeslően bólogattam a nőnek remélve, hogy ezzel megúszom a dolgot és végre leülhetek. Már nagyon szerettem volna aludni, de a saját előadásom azért csak megvártam. 'Mekkora lett volna már kihív a tanár én meg alszok a helyemen?' Erre a gondolatra halkan kibukott belőlem egy nevetés foszlány, de szerencsére a haverokon kívül másnak nem tünt fel. -Figyel egyáltalán rám William? - rikonyál a tanárnő, mire kicsit felkapom a fejem. -Igen, természetesen. - hangzik a számból a megfelelő válasz, miközben amúgy lila fingom sincs arról, hogy mit karattyolt eddig a tanár. Na jó de tudtam. Az volt a baja, hogg nem sima dalt írtam, hanem rapet. Hát, de senki se mondta, hogy nem lehet, most meg itt pattog nekem mint valami csivava. Fáradtan füzöm össze a kezeim a hátam mögött és figyelem az öreg asszonyt, hogy mit tervez. Nagyon jól tudom mennyire utál engem így amikor kirója a 'büntetésem' (milyen szarul hangzik ez már fősulin, de komolyan??!) csak megvonom a vállam. Nekem aztán mindegy ugyse csinálom meg amit kér...hogyan ellenőrizné?? -Ha nem jár be segíteni Mr. Adamnek a gólyákkal, akkor megtagadom a félévét! - hangzik a nőtől az itélet, mire elkerekedett szemmel nézek rá. -Micsoda??? - ez viccnek is rossz. Ez egy kibaszott fontos tárgy amúgy..nem bukhatom el. -Na de... -kezdeném mire leintenek. Azt se tudom kinek kell segíteni meg mit. A helyemre küldenek én meg mély depressziómban kivonulok az előadó teremből. Azt hiszem ezzel kihúzhatok egy hiányzási lehetőséget is...Magamban puffogok a terem előtt várom, hogy az öreg asszony kijőjjön. Nem mehetek be ezekre az előkészítőkre..először is milyen gáz lenne már? Másodszor mi lesz a magán életemmel? Nagyban töprengek mikor megjelenik a tanci néni. Próbálok kurva kedves lenni, de semmi, nulla, zeró. -Nem érdekel a személyes problémája gondolt volna erre mielőtt megirta volna azt a szöveget. - mondja ki a végső  ítéletem, s úgy tűnik a heti négy előkészítőből háromra be kell járnom. Figyelem ahogy elvonul, majd csak mosolyogva intek be neki. Mire aztán összekapom magam már a haverok is melletten vannak. Ők nem meglepő módon csak összeöklöznek velem a 'házim' miatt, majd elindulunk inni. Egy ilyen után korán kezdődik az éjszak. -Na és mi lesz a gólyákkal Will? -néz rám Dave az egyik jóbarátom aki egyben a dobosom is. -Hétfőn delután velük kezdhetnék. - felelek miközben még javában tanakodok mi lenne a helyes. Hét kibaszott kreditről van szó...vagy az vagy a szociális életem..nem tudom melyik lenne jelenleg a roaszabb... Egy hosszú hétvége és egy hosszú hétfő reggel után, ami persze késéssel kezdődött végre ott tartok, hogy csak két órát kell csendben végig ülnöm egy törpékkel teli teremben és meghallgatni Adams tanci előadását. Ez így egész szépnek igérkezett, de aztán persze jött a valóság. Mikor a sok apróság betöltötte a nyolcvan fős termet Adams lassan belekezdett a mondókájába. Bemutatott engem mint valami kis aszisztenst és közölte a törpékkel, hogy bármi kérdésük van forduljanak hozzám bátran. Egyszerűen csodálatos...Próbáltam olyan mosolyt villantani a gólyákra amiből rájönnek, ha hozzám szólnak nem lesz kedves a válaszom. Közben ha már kilettem állítva a pódiumra lassan végignéztem a friss husikat. Nagyjából fele fele volt a fiú lány arány, de aztán ez ugyis változik a felvételikor. Valahogy mindig több fiút vesznek fel mint lányt. Esélyes, hogy most is így lesz, de addig azért legeltetem a szemem a csajokon. Míg Adams tartja az előadást én igazából tehetetlenül ácsorgok támaszkodok, vagy éppen ülök az ablakban és várom, hogy leteljen legalább az az átkozott első óra és tartson tíz perc szünetet.*

Kitti Streiner	Saver	2016.07.05. 14:18
Fáradtan keltem fel az ágyamból hétfő reggel, amikor az első napom kezdődött Mr.Adams tanárúrral. A gyomrom görcsbe rándult már csupán a gondolatára és komolyan attól tartottam, hogy ha oda kerülök el fogok ájulni...Nagyon jól tudtam, milyen fontos ez nekem és persze nagyapának, akivel már 10 éves korom óta éltem együtt, mikor is elzavarta apámat. Nem akartam nekik csalódást okozni na meg persze magmnak se, de ugyan akkor tudtam, hogy a 6 éves kori énem nagyban eltér a mostanitól. Régen imádtam a hagyományos zenét! Valósággal bolondultam azért, ha a hangszerem elé ülhettem! Annyira imádtam, hogy még más népek népi hangszereit is kipróbáltam. Mint például a gayageumot is, amiből egy díszes példány lóg mai napig a falamon. Miközben öltöztem, vissza emlékeztem arra a sok gyakorlásra, amit mindezideáig megtettem. Szemeim előtt megjelentek az éjszakákba, néha hajnalokba nyúló kimérítő gyakorlások. Azt hiszem kicsit belefáradtam. Ha mai szememmel nézek rá a falon lógó gayageumra, nem érzem ugyan azt, mint régen. Már nem tartottam izgalmasnak a hagyományos zenét, talán mert úgy ismertem mint a saját tenyeremet nagyapa viszont túlságosan is petokosodott volt ahhoz, hogy más zenét is engedjen kipróbálni, nekem viszont szükségem volt erre a művészeti ágra, különben nem éreztem magam teljesnek.  Miután elkészültem, a hangszereimhez léptem majd újra a gayageumra pillantottam. Szerettem egyedi és különleges lenni, valamint mindennél jobban szerettem volna jó benyomást tenni a hallgatóságomra, így végül azt választottam. Biztosra vettem, hogy rajtam kívül senki más nem választja társául ezt az ősrégi koraei népi hangszert. Én viszont imádtam, mivel ez a csoda szer, olyan hangokat csalogatott elő magából, amiket a játszó ujjai parancsoltak neki. Nem voltak megadott húrok, és hangok, amiket lefogva x hangot kapod meg...Gayageumon játszani tényleg varázslat és művészet volt egyszerre. - A francba! Elkések! - kiáltottam fel az órámra pillatra, ezzel abba hagyva az elmélkedést és a bámészkodást. Gyorsan belehelyeztem a kiválasztott hangszert a tokjába, majd szélsebes léptekkel rohantam ki a bejárati ajtón - Szép napot, nagyapa! - köszöntem, azzal már el is tüntem és teljes erőbedobással robogtam a buszmegállóba. Mikor oda érek a megadott helyszínre és belépek az aprócska kis előadó terembe, ahol már rengeteg ember telepedett, Mr. Adamsat hallgatva. Persze, mikor kinyitottam az ajtót, mindenki elhallgatott és hirtelen minden szempár rám szegeződött. Persze, hogy nem sikerült ide érni időben.... - Jó...Jó napot, Mr.Adam - arcomra erőltetett mosoly kúszik miközben kezemet integetésre emelem, de amaz alig mozdul a remegés miatt. Tagadhatatlan: az egész testem reszketett a félelemtől. Mr. Adam sokáig hallgatott aminek köszönhetően a csend egyre kézzel foghatóbbá és feszültebbé vált. A végén már annyira hülyén éreztem magam, hogy kínomban az egyik hajszálamat próbáltam a fülem mögé utasítani ami ugyan úgy vissza hullt arcomba - de nem mertem újra utána nyúlni. - Mrs. Streiner, ugye? - kérdezte, elrugaszkodva az asztaltól, amin eddig támaszkodott. Kezét karba tette, arca pedig ugyan olyan kőkeménynek és szilárdnak tűnt mint hangja. Fogalmam sem volt, hogy fogom én ezt a valakit megtörni, és bebizonyítani neki, hogy igen is van helyem azon a bizonyos főiskolán. - Igen, uram - válaszoltam tisztelet tudóan, és meghajlok amiért aztán alaposan megdorgálom magam. Mindig ezt csináltam, ha valamiért elnézést akartam kérni vagy köszönteni akartam valakit mert a régi filmekben is így csinálták valamint az ázsiaknál még mindig hagyomány. Persze, az emberek ilyenkor totális bolondnak néztek, és az az, amit szerettem volna elkerülni...eddig nem épp nagy sikerrel sejtésem szerint. - Nos - kezdte lassan - Ha már sikerült elkésnie - szigoróan köszörülte meg a torkát - Akkor kezdheti is a bemutatkozást! - azzal a mögötte lévő kis színpadra mutatott, ami tudtam mit jelent. Az agyam viszont nem volt hajlandó ezt feldolgozni, csak álltam ott elkerekedett szemekkel, kezemmel pedig kicsit jobban megszorítottam a gayagame tartó fülét. - Mi lesz Mrs. Streiner? Meddig kívánja még húzni az én és a többiek drága idejét? Induljon már! - végig néztem a tömegen. Többségük ugyan olyan gúlyának tűnt mint én, ami kissé csillapította a torkomban keletkező gombócot, de aztán észrevettem egy fiút az ablak párkánynak támaszkodva. Keze karba téve. Láttam, mennyire nincs humora itt lenni, az arcára kiülő gúnyos, kelletlen gesztusokból. Aggasztott. Nem akartam, hogy bárki is rossz fényt vessen rám... - Mr. Streiner?! - szólt újra, Mr. Adams, mire bólintottam egyett. - Igenis, tanárúr. Elnézést - és ismét meghajoltam. Francba! - gondoltam, de nem volt időm ezen agyalni. Gyorsan felsiettem a színpadra, és az előttem lévő kis tartóra kihelyeztem a hangszeremet, mire többen sugdolózni kezdtek. Nem rosszindulatúlag, inkább csak az értetlenséget láttam az arcukon. Tipikus...az én korosztályom többségének, fingja sincsen az igazi értékekről. Szemmel láthatólag ezeknek se volt. - A nevem Kitti Streiner. Gyerekkorom óta játszok hagyományos zenét, most pedig azért vagyok itt, hogy ebbe a főiskolába jelentkezhessek - mutatkoztam be, tárgyilagos hangon. Ezt követően, tudtam jól mikövetkezik. Játszanom kell. A gyomrom görcsbe rándult, ujjaim elgémberedtek, miközben leültem a gayageum elfektetett teste mellé. Az egész testem remegett, nem tudtam, hogy játszhatnék ilyen állapotba. De mikor ujjaim a hangszer húrjaihoz értek, mintha az egész világ megszűnt volna létezni. Nem láttam a többezernyi ítélkező, kíváncsi tekintetet amik ezen pillanatban is mind rámszegezdtek. Most mégsem érdekelt. A gyomromban lévő szorongató görcösk feloldótak, a torkomban lévő gombóc pedig elpárolgott. Csupán csak a zenét éreztem.

William Brown	Ramóna	2016.07.05. 16:23
Pár perc után is örülten unatkoztam. Ès még majdnem teljes két óra...fél éven át?! Hát én ebbe bele fogok dögleni. Előveszem a telefonom sutyomban sms-ezek a bandával. Aztán hirtelen kinyilik az ajtó. Lustán felpillantok és kissé érdeklődve méregetem az ujjanan érkezetet. Kíváncsian méregetem a vagány hajú lánykát. Persze Adams előadja magát a késés miatt. Ez a herótja, szóval a szöszi már integethet is a sulinak. Figyelem ahogy szerencsétlenkedve odamegy a pódiumra, de amikor hagyományos zenéről kezd beszélni leíróan sóhajtok egyet. Bár az a valami amit elővett az egész érdekesnek fest. Tudom, hogy zenetörténelem előadáson láttunk róla képet, a neve most mégse jutott eszembe, holott azt a tárgyat négyessel teljesítettem. Hümmögve figyeltem az eseményt, miközben a karjaimat összefontam a mellkasomon. Úgy tűnt azonban az előadás még a professzor úrnak is megnyerte a szívét, de ettől csak még szemetebb lesz majd. Nem szokott elismerő szavakkal dobálózni, ha valakit esetleg nagy ritkán elismer, akkor jobban kezdi hajtani mint bárki mást. Látszólag nem is lehet megfelelni neki. Szegény feleségét előre sajnálom, már ha lesz neki. Harminc valahány éves és már professzor a fősulin. Na nem a szél fújta össze neki ezt a rangot, irtó nagy koponya a fószer legyen szó bármiről. Lassan visszafordítottam a fejem a szöszire, majd a közönségére. Azt hiszem a többiek egy ilyen előadás után csak még jobban összevizelik magukat. A markomba temetem a vigyorom, miközben megsacvolom mennyien maradnak a következő alkalomra. Szerintem a negyede kihullik az előkészítő alatt majd Meg egy negyede a felvételin az izgalom miatt. A saját felvételimen volt egy srác aki annyira berezelt, hogy amikor a nevét kérdezték csak makogott össze vissza. Szerencsétlen elég szánalmas látvány volt. Azt hittem a lány is ilyen lesz, de amint a hangszer a kezébe került lassan úgy tünt elfelejti, hol is van és csak a zenére koncentrált. Egy darabig még én is érdekesnek találtam, de nagyjából három perc után meguntam és csak ásítva kezdtem kibámészkodni az ablakon. 'Vajon a prof. megengedi, hogy kimenjek egy energiaitalért? Hozhatnék neki kávét.' gondolkozok nagyban azon, hogyan menekülhetnék meg legalább egy két percre, de csak sóhajtva törődök bele a sorsomba. Ez az első alkalom. Ha már most is mindent latbavetek a szabadulásért mi lesz velem két hét múlva?? Felkötöm magam nagyjából. Mikor hirtelen csend támad pislogva kapom oda a fejem a lányhoz. 'Ez az végzett... Igazából... ' ránézek az órámra 'csak négy percet vett el az életemből.' körbenézek, de látaszólag senkinek se tűnt fel, hogy vége. Nagyot kurjantok és tapsolni kezdek, mire lassan magukhoz térnek az emberek és kábán tapsolni kezdenek. Nem tudom ez a nagy halál csend annak köszönhető, hogy mindenki összetojta magát, vagy ennyire meglepte őket a lány előadása. A professzorra néztem, mert az ő mimikáját már elég szépen kiismertem, s onnét próbáltam leolvasni a regciókat. Nos azt hiszem tetszett neki, de elővette a tipikus fapofáját, amin semmi se látszott. -Nagyszerű volt Streiner. -mondja egyszerűen, de nem azzal a dícsérő hangsúllyal, hanem amolyan 'nagyszerű, hogy ezt is megértük' hangsúllyal. -Foglaljon helyet! - int a lánynak, bár alig van hely, majd azzal a lendulettel mit se teketóriázva hívja a következő áldozatot.

Kitti Streiner	Saver	2016.07.05. 16:27
Egy nagyot sóhajtottam, hogy végre lemehetek majd egy lány mellett foglalok helyett a szélen, elég közel a fiúhoz. Egy lopott pillantást vetettem rá. Kíváncsi voltam, eléggé megnyerő voltam e a nagyságos úr számára, de arca ugyan olyan unalmasnak tűnt mint azelőtt, ami idegesített. - Nagyszerű voltál! Én is hagyományos zenét tanulok de sosem játszottam ilyen jól - kérdezi egy lány széles mosollyal, kinek haja lófarokba kötve kötve lógott le feje közepéről. - Ööö..- hebegtem, kissé megszeppenve, talán mert a srác túlságosan is elvette a figyelmemet,  vagy mert még mindig az előadásom hatása voltam. A szívem biztosan őrületes ütemet diktált még mindig, pedig már a második előadás is elkezdődött - Csak gyakorolni kell - mosolyogtam rá bíztatóan, bár tudtam, ez nem igaz. Kell hozzá, valami megfoghatatlan a hagyományos zenéhez ami a többi műfajban mellékes. Ezért szerettem annyira ezt a műfajt. Újra a fiúra pillantok akivel ezúttal találkozik a pillantásom, ezért gyorsan az előadásra koncentrálok, mintha csak az ablakon néztem volna ki egy pillanatra. - Nos, akkor most, hogy mindenkit meghallgattunk, csoportokra bontalak titeket - kezdett bele, Mr. Adams, mikor az utolsóval is végzett. Eléggé elfáradtam addigra a  nagy semmit tevésbe. Ki nem állhattam ezt. Amikor csak ültem, és nem csináltam semmit. Unatkoztam. Játszani akartam. Újra ott akartam állni és játszani, fogalmam sem volt miért, talán a kis rajongó táboromnak köszönhető, akik az előadásom után lerohandtak. Lara, Amy és Alice ugyanúgy hagyományos zenét játszottak. Gyanítottam, hogy egyedül mi négyent tudtuk, mi is az a gayageum. - A hagyományos zenét játszok lesznek az A/1-es terembe... -és így mondta végig, fejből, ami kissé megdöbbentet. Kezdtem úgy érezni, hogy másik főiskola után kell néznem, de még nem adtam fel.

William Brown	Ramóna	2016.07.05. 16:28
Unalmas volt. Kurvára. Csak a jó bigéknél figyeltem egy kicsit, de egyik se fogott meg igazán. Na jó az a rózsaszínes szöszi legalább azt elérte, hogy megjegyezzem.. Arcról legalább. A nevét ugyanis nem jegyeztem meg. Nem volt előirás, hogy én is a prof.hoz hasonlóan kivülről fújjam a névsort, így hát nem is törtem magam. Igazából ha megkérdezték volna mire emlékszem akkor az egyik a lány lett volna, aztán az a három basszeros akiből az egyik szintén lány volt és hát woahhh... Aztán a többi a bukta. Azok az akkordok amiket konkrétan hallani lehetett, hogy elrontottak. A sápadt arcok és dadogások. Ennél többre nem emlékszem. Amikor lassan hál isten végre minden lement gondolkoztam azon, hogy kisurranok, de az a hét kredit nagy nyomás volt a válamon. Sóhajtva mentem oda a prof.hoz, hogy megkérdezzem mit csináljak, vagy mehetek e magam útjára. -William Tália tanárnő külön a  gondjaimra bízott. - mondja a férfi, mire próbálok meggyőző mosolyt villantani. Nem sikerült... -Ezek szerint önnel megyek? Na de mit segítek? -kérdezem a férfit, aki még tőlem is magasabb, nem azért mert annyira dolgozni akarok, hanem mert az, hogy semmit se csinálok, de még is elbaszom az egész napom. -Kezdetnek vidd el a gyólyáimat az A/1-esbe. - mondja mire sóhajtva tudom le magamban az aggályaim. Komolyan miért egy ilyen tanár van a gólyák mellett? Na jó persze a legtöbb tanárunk a hagyományos zene híve és manapság utólag kezdenek el valamit csinálgatni a modern zenével, de azért lehetne itt valami kicsit köztesebb álláspontú ember. Adams olyan kicsit mint a lovak, csak előre néz és alig alig hajlandó az újra. Nem is értem miért ilyen. Mármint még elég fiatal, meg nagyon könnyen megtanulna még néhány dolgot, de egyszerűen nem akar. Halkan sóhajtva nézek rá. -Nem segíthenék inkább a másik csoportnak? - vonom fel a szemöldököm, de azért maradok tisztelettudó. Vannak azok a tanárok akik még az én szememben is megérdemlik ezt. -Holnap ugyis én is átmegyek oda is, majd akkor. Nem akarom, hogy Tália azt mondja nem figyeltem rád eléggé. - mondja miközben a kezembe nyomja a terem kulcsait és esküszöm, hogy egy pillanatra felfelé kunkorodott az ajka. 'Most kiröhög?' összeráncoltam a szemöldököm, majd csak lassan bólintottam. Nem szerettem a hagyományos zenét...kevésnek tartottam. Megfordultam és szemügyre vettem a társaság kisebbik felét, aki Adams hangjára gyültek össze. Annak azért örültem, hogy a felvételizők java az modern zenében jártas, de persze ez még nem volt ok az ünneplésre, hiszen ki tudja milyen arányban fognak kihullani. -Akik hagyományos zenét játszanak jőjjenek velem! - emelem fel a kendős kezem mint valami idegenvezető, majd csak elindulok velük az A/1-esbe. Az a terem egy kisebb kuszlik az épület alagsorában, ahova nem süt be a nap, csak a lámpák vannak, hogy a napfény ne szívja ki a hangszereket. Éés a legjobb, hogy azon a folyosón van egy ital automata, amiben van energiaital. Elmorolok egy áment a nagyszerű sorsom miatt majd csak hátrapillantok, hogy a törpék köveznek e. -Csibéim szedjétek a lábatokat!! - szólok rájuk, mert javában lányok, azt hiszem talán kettő fiú van közöttük. Közben megérkezünk a teremhez, s az ajtót kinyitva tessékelem be őket magam előtt, majd csak megtámaszkodom az ajtóban felkapcsolom nekik a villanyt. -Bármi kérdés óhaj sóhaj amíg a prof meg nem jön? - nézek rájuk kedvesen unalmamban. Most komolyan ha jobb dolgom nincs akár rendes is lehetek, nem?

Kitti Streiner	Saver	2016.07.05. 16:31
Mikor láttam, hogy a srác felemeli a kendős kezét és utasít, hogy menjünk utána egyszerre éreztem megkönnyebülést, és azt, hogy földi szenvedéseim még nem értek a végéhez. Nem akartam azzal az alakkal menni. Egyáltalán nem látszott úgy, hogy megérti, miért is vagyunk mi itt. Szemei tiszta megvetésről árulkodtak, amitől felmordult a gyomrom. Tudtm, ha egyetlen egy rossz megjegyzést is tesz a hagyományos zenére, nem fogom tudni vissza fogni magamat még akkor sem, ha gyakorlatilag a tanárunk vagy valami olyasmi. -Csibéim szedjétek a lábatokat!! - szólt, miközben a folyosón sétáltunk a tanterem felé. Tudtam, hogy nekem szól, hanem néhány lánynak akik annyira bámészkodtak, hogy elfelejtettek lépést tartani velünk, de ez akkor is idegesített. - Csibéim? - morgmogtam az orrom alatt, összeszorítva a fogaimat, mert nem szerettem az ilyesfajta lekicsinyítő jelzőket, az pedig egyértelmű volt, hogy ez a srác nem vesz minket komolyan, amiben nagyban a korunk is közrejátszott. Mikor aztán beértünk az ablak nélküli szobába, elmosolyodtam. Gyönyörű hely volt, és ez azonnal elterelte a gondolataimat a fiúról. A falakról itt-ott hagyományos zenei hangszerek lógtak, közöttük pedig olyan festmények díszelegtek a falakon ami egy-egy olyan mintát örökített meg, amik egyes népek hagyományaihoz fűződött. Például, a terem hátuljában, a színpadnál egy hatalmas, zöld sárkány tekeredett, tipikus kínai motívumként.  -Bármi kérdés óhaj sóhaj amíg a prof meg nem jön? - reflex szerűen felé kaptam a fejemet, pedig nem szerettem volna. Mosolyt láttam az arcán, de lemertem fogadni, hogy nem az igazi mosolya. A testartásából világosan látszott, hogy szenved. - Szerintem nincs - rázta meg a fejét és vont vállat a tőlem nem messze álló Lara. A többiek még mindig ott ácsorogtak, nézve az idehozónkat, várva a következp utasítást, de engem egyáltalán nem érdekelt. Azért jöttem ide, hogy zenéljek. Azért jöttem ide, hogy itt fejlődhessek és tanulhassak szóval akármi mást is próbálnak majd rámerltetni nem fogom hagyni. S most, hogy ideértünk végre neki is állhatok annak, amiért ide jöttem. Ezen felül, nem hittem, hogy a srác tud bármit is arról, hogy most mi kellene a következő lépésnek lenni. Egyetlen egy szó nélkül hajoltam le és kezdtem el kicsomagolni a gayageumot a szorításából. A tok recsegése, megtörte a terem kínos, feszes csendjét így mindenki azonnal felém kapta a fejét, de nem izgatott túlságosan. Véleményem szerint, nekik is ezt kellett volna tenniük, ahelyett, hogy állnak egy helyben és semmit sem csinálnak. Ezután ott helybe leültem török ülésbe, hangszeremet pedig lábamra fektettve játszani kezdtem. Egy pillanatra néztem csak fel Larara, aki értetlen tekintettel bámult rám, amibe ámulatot véltem még felfedezni csak úgy mint a további két lányéba, mintha a bátorságomat csodálták volna. Hát persze, mert ők teljesen elvoltak ragadtatva ettől a furcsa alaknak a varázsától és el is felejtették miért jöttek ide. Igaz, meg kell hagyni, tényleg megért egy misét az álla vonala és széles vállának íve, de az én szememet nem vakította el a smárlja. Egy szó nélkül hajoltam le, kicsomagolni takarásából a hangszeremet.

William Brown	Ramóna	2016.07.05. 16:40
Fáradtan vártam pár pillanatot, majd amikor közölték, hogy nincs semmi kérdés egyszerű mozdulattal vontam meg a vállam. Szerencsére sejtettem, hogy Adams csak egy kávéra szaladt el, így nem kellett sokáig magamban vigyáznom a törpikékre. Nem tudtam mit mondjak a várakozóknak, de nem is terveztem, hogy bármiféle kiselôadásba kezdek nekik. Mármint mit akarhatnak tudni? Azt, hogy miként értékelik őket? Erről nem én döntök, így hivatalosan nem is tudhatom. Persze ismerem már a tanárokat annyira, hogy legyen egy halovány sejtésem az elvárásaikról. Például aki ma kottát használt az nagyjából búcsúzhat ennek az egyetemnek. Ezen kívül elsőre nem sokat tudtam volna mondani nekik. Elnyomtam egy ásitást és közben homlokráncolva figyeltem mit csinál a szöszi. Megforgattam a szemem amikor játszani kezdett. 'Kis pedáns.' Ingatom meg a fejem, majd mivel szerencsére így mindenki rá figyel visszasétálok a folyosón az automatához. Közben pont szembe jön velem már a tanci is, egy kávéval a kezében, ahogy azt sejtettem. Kiszedem az hideg italt az automatából, majd csak bevárom a professzort. Kiváncsian követem a terembe. Végre lesz valami érdekes is. Halk szisszenéssel kibontom az italom, majd elégedett fejjel iszok bele. Kár lenne tagadni már is sokkal jobban érzem magam. -Mit mondtál nekik? - néz rám Adams felvont szemöldökkel mikor már hallani a lány furcsa hangszerét. Megadóan emelem magasba a tenyereim. -Én aztán semmit se mondtam nekik. - felelek egyszerűen, majd tovább iszogatva lépek be a tanár mögött a terembe. A látvány elég vicces. A lány a földön ücsörög, körülötte az összes többi gólya szépen elhelyezkedve, tátott szájjal. 'Mint valami rossz hippik.' Megingatom a fejem, majd csak a professort kezdem meréregetni. Fél karját maga előtt helyezi el, jelezve, hogy nem tetszik neki a látvány. -Miss Streiner ha szabad tudnom mit csinál? - nézett csendejen a lányra, s belekortyolt a kávéjába. Én csendben leültem a szinpadra lábam lelógattam az emelvényről és az édes italomat szürcsölve figyeltem az okítást. -Na és maguk? -néz a többi diákra, akik kicsit még kábultan fordulnak a tanárhoz. -Az ember azt hinné tanulni jönnek ide, nem pedig nézelődni.... Lassan megingatja a fejét, majd inkább hagyja az egészet, leteszi a kávét egy sámlira, majd az öltönnyel együtt leteszi magát a földre a többiekhez, nekem meg az állam is leesett a dologtól, és majdnem összeroppantottam az aluminium dobozt amit szorongattam. 'Mi a...?' Nagy szemeket mereszve figyeltem mi fog kisülni ebből. -Gyerünk kisasszony mutasson valami újat nekem is! 'Ennek lőttek...' Szinte elkönyvelem magamban a dolgot, hogy a csaj inkább most azonnal hazamegy. Megiszom a maradék energiaitalom, majd csak felhúzom a lábaim magam alá és oldalra hajtott fejjel figyelem őket.

Kitti Streiner	Saver	2016.07.05. 16:41
Mr. Adams teljesen felbőszit. Mit várt? Mit várt akkor, ha az sem jó amit én csinálok és az sem elég jó neki amit a többiek. Állnom kellett volna, azt várva, hogy végre megérkezzen? Miért tettem volna, ha gyakorolni is tudok! - Mr. Adams. Mélységes tisztelettel, de én csak úgy véltem hasznosan töltöm el azt az időt, míg Ön nem érkezik ide, mivel a kedves szárnysegédje - nézek jelentőség teljes pillantással a mellette lévő fiúra - nem mondott semmit, mit is kellene tennünk - ezzel befejeztem mondatomat. Kihúztam magamat és egy pillanatra lehunytam a szemet. A szívem rettenetesen dübörgött a mellkasomba, a tenyerem izzadt, a testem remegett, a gyomromban pedig csomó gyűlt. Tudtam, hogy Mr. Adams valószínűleg nem véletlenül ül a tanárok között: nehéz lesz neki újat mutatni, szinte lehetetlen, de arra emlékeztem, amit nagyapa szokott mondogatni nekem mindig, amikor azt hittem, valami nem sikerülhet: ha meg se próbálod, nem tudhatod biztosan. Néha az is elég, ha azt látják, hogy kűzdesz azért, amit szeretnél. Így hát kinyitottam a szememet és játszani kezdtem, azt a dalt, amit nagyapa tanított nekem. Hagyományos zene volt, az ókori japán kúltúrából. Kevesen ismerték, nagyapának is 50 év kellett ahhoz, hogy a nyomára bukkanjon. Reméltem, hogy Mr. Adamsnek se kellett ehhez kevesebb idő, ami a csekély harminc évét tekintve azt jelentené, hogy most először halllja a darabot. Mikor abbahagytam, kérdően néztem rá. Tekintetem szilárdságot öltött, habár gyomrom remegett. Játék közben nem éreztem ezeket a nyomasztó érzéseket, de most újra a vállamara telepedtek. Nem féltem az ítéletétől, mert tudtam: én mindent megetettem és mindent beleadtam, amit csak tudtam. Ha úgy ítéli meg ezek után, nem vagyok elég jó ehhez a főiskolához az okkal lesz, és talán igaza lesz.

William Brown	Ramóna	2016.07.05. 16:43
Igazán meglepődtem amikor a lány úgy döntött, hogy megpróbál bizonyítani a tanárnak. Nem hittem volna, hogy még meg is védi magát. Na de, hogy én nem mondtam nekik semmit? Megrántom a vállam. Én aztán nem fogok erőlködni. Így is bőven elég büntetès, hogy itt kell eltöltenem az értékes időmet. Unatkozva pöccintem le a dobozom fülét és zsebre vágom az ezüst szinű kis fület. Velem ellentétben Adams tancit úgy tűnt érdekelte amit hallott. Kíváncsian hallgatta a dalt, majd amikor vége lesz a dalnak lassan felkell. Arca még mindig ugyan olyan semmit mondó amikor lazán leporolja a nadrágját és úgy pillant le a lányra. Közben a többi gólya látványosan fellèlegez, mivel nem kell tovább izgulniuk a prof. miatt. -Nagyszerű ennek ellenére arra kérném legközelebb várja meg amíg èn vagy valamelyik kollègám kiadom a feladatot. - mondja kimérten, miköhben megszerzi a korábban abbahagyott kávèját, amj mostanra már biztosan ki is hűlt. Mikor rájövök, hogy semmi izgalom nem lesz ma már a falnak dőlve kezdek bóbiskolni. Sokkal jobb dolgokat is eltudnèk képzelni erre az időre magamnak. Például otthon ülhetnék a TV előtt a kezemben egy jó hideg sörrel. Vagy akár megirhatnám holnapra a szöveget a banyának, akarom mondani Talia tanárnőnek. Ahogy ez eszembejut kissé felkapom a fejem ès újból a gólyákat kezdem tanulmányozni. -Ami a mai feladatot illeti....-kezd bele a tanár, mire kicsit én is figyelmes leszek. Nem érdekel a hagyományos zene, de kiváncsi vagyok mit is csinálnak ők. -Szeretném ha minnél különlegesebb párosításokat hoznának össze a hangszerjeik alapján - itt a szöszire pillant mintegy felmèrve, hogy a lány hangszere így is különleges. - Ès megpróbalnának szép összhatást kellteni velük. - Ásítok egy aprót és inkább irok egy ujjabb SMS-t a bandának, mert szörnyen unatkozom. -Ehhez, hogy nyugodtan tudjanak dolgozni, akár kettesèvel, maximum hármasával, javaslomhogy az udvarra menjenek ki, én pedig közben termèszetesen segítek önöknek. - mondja szépen el a terveket, majd a terem hátsó ajtajához sétál, de eszébe jut, hogy nálam van a kulcs. -William... - csak ennyit mond semmi kérlek semmi légyszíves...a bajszom alatt morogva tápászkodok fel, hogy kinyissam az ajtógt ami rögtön a hátsó udvarra nyillik. -Addig maguk alakítsák ki a csoportokat! - mondja a további utasítást a tanár, miközben az általam feltárt ajtón beszűrődik a fény.

Következő 10 cikk

Előző 10 cikk